Nagyon nagy mennyiségű sertéshús ragadt bent Európában, és ez elkezdte keresni a piacot, ennek a hatása jelenik most meg éppen. 2020 első negyedévéhez képest 2021-ben a harmadára esett vissza a malac ára, a hízóknak az ára 40-50 százalékos visszaesésben van, és a sertéshús ára is mintegy 40 százalékos visszaesésben van  – mondta el az InfoRádiónak Horváth István, a Magyarországi Sertéstenyésztők és Sertéstartók Szövetségének elnöke.

Jelenleg nagyon nehéz helyzetben van az ágazat, mindenki várja a nyitást. „Abban reménykedünk, hogy a vakcinának köszönhetően is beáll egyfajta fogyasztói biztonság, a gazdaság minden területen el tud indulni, és egy kiegyensúlyozott közétkeztetés és turizmus kihat az árakra” – magyarázta Horváth István. A szakember hozzátette, az is stabilizálhatja a piacot, hogy Németországban tavasszal a kocalétszám jelentős csökkentését tervezik, ami az élőhús és a hús árának 20 százalékos emelkedését eredményezheti.

A nyers sertéshúsok feldolgozói értékesítési ára Magyarországon (HUF/kg)

     
Megnevezés 2020. 2. hét 2021. 1. hét 2021. 2. hét
Csontos sertéshús, lehúzott, félben (fej, láb és farok nélkül) 996,83 644,28 637,32
Szalonnás és bőrös sertéshús, félben (fejjel, lábbal, farokkal) 971,3 543,32 543,8
Sertéskaraj, csonttal, szűzpecsenye nélkül 1309,98 910,49 883,95
Sertéscomb, csont nélkül 1204,74 885,4 873,89
Sertéstarja, csonttal 1118,16 969,93 844,44

Forrás: NAIK AKI

Kép forrása: Image by Freepik